Nem is kell öt percnél tovább néznünk a népszerűnek hirdetett „tehetségkutató” műsorokat, hogy megállapítsuk: Igen ezek a műsorok a jólfizetett reklámidő közötti holtidőszak kitöltésére születtek!



Forgatókönyv szerint megirt még az is, hogy az előválogatásban ugyanazt a dalt háromszor egymás után adják elő (Leonard Cohen: Hallelujah) Az, hogy a néző szavaz az egy kamu. Nem tehetséget, hanem a televíziós képernyőn eladható arcot keresik! A tehetség ismertetőjele az, hogy egy stylist által kiválasztott neonzöld bőrdzsekiben énekel? Nem! Az előadott dalokat meg a „mentor” választja ki? Miért nem saját szerzeményű dalok versenyeznek, mint a hatvanas-hetvenes években? Hol van itt a kreatívitás? A résztvevők ismerté szeretnének válni és annyira a televíziótól függenek, hogy szinte bármit aláírnak, amit éppen eléjük tesznek.

Azért néha születnek kivételek és megjelenik egy-egy igazán tehetséges énekes vagy zenész, de ezek nagyon ritka esetek! Ti nézitek a tehetségkutatónak titulált műsorokat?