A társadalmuk széles szegmensére jellemző a nyomor, félnek a jövőtől, a nemi erőszak náluk a mindennapok része. Malawi Afrika egyik legszegényebb országa. Létezik a szegény, szegényebb és a legszegényebb városrész. Minden föld a törzsfőnöké, mindenki csak használatba kapja a földet, ezért mindig ott a bizonytalanság, hogy az törzsfőnök egyszer csak azt mondja, hogy bocs, de kösz nem használhatod a földemet. A lakosság tíz százaléka alkalmazott teaültetvényeken a többi nyolcvanöt százalék meg egyik napról a másikra él. Pár éve szűnt meg a fejadag intézménye. Hagyományos ételük a kukoricás zabkása. Az egyik helyi specialitás az egér: megfőzik, botra felszúrják és az út mentén árulják. Ez náluk a husi. A bankok csak a városokban működnek, a szegények bankja a kecske, amire ott a kamat, ugyanis meg lehet fejni.

 

A hiányos táplálkozás a malawi gyerekek hetven százalékát érinti, tizenhárom százalékuk meg is hal emiatt. A gyerekeknek gyakran 15-20 kilométert kell gyalogolniuk az iskoláig. Az időnek náluk nincsen jelentősége. A busz akkor indul, amikor megtelt, azaz négy ülőhelyen legalább öten szoronganak. A falvakban nincs víz, ha van, az fertőzött ezért fél napig gyalogolnak vízért és a fejük tetején viszik vissza a vödör vizet újabb fél napig. A tizenévesekkel rengeteg nemi erőszak történik nap, mint nap, amiből ki tudja mennyi nem kerül felszínre? Elküldik a 12-13 éves kislányt ételt venni a piacra, akit ott félrehívnak és megerőszakolnak. Elképesztő! Sok esetben a nőket hibáztatják, ha megerőszakolták őket, és nem az elkövetőt. A betegségek és éhínség miatt, a tizenkétmilliós országban egymillió gyerek árva.

 

 

Lenyűgöző, hogy mekkora életerő van ezekben az emberekben. Hihetetlen, hogy mennyi mindent képesek megtenni a megélhetésért. Elhatároztam, hogy egyszer ide feltétlenül el kell jutnom! Malawi sajnos még mindig vízumköteles, csak nagyon körülményes módon lehet beutazás előtt vízumot szerezni.