A gazdasági válság megtépázza még a frizuránkat is! A 60-as évek hajvilága elől látványos frufruval, hátul meg rövidre vágva, rövidebb bubifrizura és nagyon széles színpaletta jellemzi majd az idei 2012-es frizura trendeket.
A gazdasági válság megtépázza még a frizuránkat is! A 60-as évek hajvilága elől látványos frufruval, hátul meg rövidre vágva, rövidebb bubifrizura és nagyon széles színpaletta jellemzi majd az idei 2012-es frizura trendeket.
Állítólag nagyon kényelmes, könnyű tisztítani, de nekem mégse tetszik! Még ha kis mütyürökkel lehet díszíteni a papucs lyukait, akkor sem nőies.
Mégis a népszerű márkából többet adnak el, mint valaha. Ideális lábbeli gyerekeknek, nővéreknek, szakácsoknak vagy hajóra, mégsem tudnám azt elképzelni, hogy crocs papucsba jelenjek meg egy rendezvényen…. akkor inkább egy tornacipő vagy egy flip-flop papucs.
Amikor gyerek voltam szerettem sokat kísérletezni! Nem éppen szánt szándékkal inkább a tudatlanságom által.
Tizenévesen gyakran előfordult, hogy az alábbi videón látható tárgyakhoz hasonlókat pl. szappant, fémtárgyakat helyeztem be a mikrókba. Még szerencse, hogy már egy ideje anti-mikró párti vagyok, így ezeket a kísérleteket már nem is tudnám házilag kivitelezni...
(Ti meg se próbáljátok, főleg ne a villanykörtével!)
Claudia Schiffer, Olivia Palermo, Penelope Cruz és Scarlett Johansson után a 38-éves Kate Moss-t választották a spanyol Mango legújabb 2012-2013-as nagykövetének.
Három tizenhét éves fiú szánalmas bosszút forralt két lány kollégiumi szobájában. Miután a csajok hazamentek a hétvégére, a fiúk több mint húsz órán át az egész lakást alumínium fóliával vonták be a fogkefétől kezdve egészen a mennyezetig.
A kicsit kínos, viccesnek cseppet sem mondható tréfa, nem is olcsó mulatság, hiszen ha egy csomag alufólia kb. 600 Forint, a felhasznált közel hatvan darab fólia több mint harmincötezer forintjába kerülhetett a srácoknak.
Hány férfival feküdtél le életedben? És ez a szám szerinted sok vagy kevés? Erről is szól a Számos pasas című amerikai vígjáték.
Állítólag minden huszadik férfi tökéletes – valakinek! Aznap reggel tehát, amikor Ally (Anna Faris) felébred élete huszadik pasija mellett, egyúttal pánikba is esik, hogy kifogyott a lehetőségekből. Ally még mindig nem érzi úgy, hogy megtalálta volna a nagy Ő-t, és ennek csak egyetlen magyarázata lehet: nem figyelt eléggé! Szomszédja, az állástalan színész (Chris Evans) segítségével nekilát tehát, hogy újra megtalálja előző tizenkilenc pasiját és még egyszer alaposan megvizsgálja Őket: vajon köztük van-e az igazi?
Feltétlenül nézzétek meg!
Myta pontszáma: 8/10 többször nézhető kategória